Megtartás és fejlesztés a digitális korban

Milyen kihívást jelent a digitalizáció a tréningszakma számára? Átalakult a tudás megszerzésének módja, ahogy a tanulási folyamat is. Ehhez a tréninggel foglalkozó cégeknek, de a vállalatoknak is alkalmazkodnia kell, hogy versenyképesek tudjanak maradni, meg tudják szerezni és tartani munkavállalóikat. Hogyan lehet fejleszteni az embereket a megváltozott helyzetben? Erre keresi a választ a Tréning Kerekasztal 2018. március 21-i eseménye, ahol a tíz vezető tréningcég szakértői beszélnek a leginnovatívabb, legfrissebb újdonságokról. Erről kérdeztük a szervező Trénig Kerekasztal Egyesület ügyvezetőjét, a DEVELOR Tanácsadó Zrt. vezérigazgatóját, Szabó Csabát.

 

 

Milyen kihívások elé állítja a tréningszakmát a vállalatok digitalizációja?

A kihívást az jelenti, hogy egyre több digitális eszközt használnak a cégek, amelyek között az eligazodás egyre nehezebb. Abban kell segíteni a munkavállalókat és a vezetőket, hogy megtalálják, melyiket mire tudják jól használni, mire alkalmas, mi felel meg egyéni céljaiknak. Fontos, hogy a sok rendelkezésre álló digitális megoldás és applikáció közül, azt tudják választani, amelyek leginkább segíthetik a személyes hatékonyságot, az adott informatikai körülmények között. A vezetőknek, munkatársaknak lehet digitális coachingot, tréninget tartani.

Nem kell-e attól tartani, hogy mindenki megoldja magának az online tréningeket? Milyen más irányokba tud elindulni a szakma?

Az online megoldásoknak tere van a tréningben, a fejlesztésben is. Míg a tréningek célja régebben részben az új tudás átadása volt a készségfejlesztés mellett, mostanában sokkal inkább a gyakorlás, a készség, az attitűd, a rutin kifejlesztésében jelentős a szerepe. Az új tudás megszerzése sokkal könnyebb a digitális korban, hiszen szinte minden fellelhető az interneten.

A tanulás is egyre inkább online zajlik, a digitalizáció a klasszikus tantermi tréningekbe is beszivárog. Hiszen online platformokon, applikációkon keresztül történik a tréning folyamatának előkészítése, utánkövetése, a visszajelzések rögzítése. Ezekre a tréningcégek is online alkalmazásokat használnak és fejlesztenek. Így a digitális impulzusok és a tréning klasszikus elemei kiegészítik egymást a folyamatban.

Valamint nem csak a digitális eszközök, hanem a figyelem, a koncentráció képességének, a tempónak a változása is módszertanváltásra készteti a tréningcégeket.

A készségek, képességek fejlesztése, egyre inkább fókuszba kerül, hogy a munkavállalók tartani tudják a tempót a jövő munkaerőpiacán is. A fiatalok pedig oda szeretnek menni dolgozni, ahol lehetőségük van a fejlődésre, ebben akár nagy lehetőségek rejlenek a trénerek számára?

A fiatalok oda mennek dolgozni, ahol tanulni, fejlődni tudnak, ez az Y és Z generáció számára is egyaránt fontos. Ez a tréningcégeknek persze megrendelést, lehetőséget jelent, de komoly kihívást is egyben, hiszen nagyon gyors, figyelemfelkeltő eszközöket kell használniuk annak érdekében, hogy megfelelően hatékonyak legyenek. Ezzel egy időben pedig olyan tréninget tartsanak, amely illeszkedik a munkáltató céljaiba, a munkavégzés szempontjából is hasznos.

"Megtartás és fejlesztés a digitális korban" a Tréning Kerekasztal tavaszi (2018. március 21.) rendezvényének címe, mire számíthatnak a résztvevők, milyen tippeket kaphatnak, milyen témában hallhatnak előadásokat? Adjon pár ízelítőt!

A konferencia két fontos téma köré épül: az egyik a már említett digitalizáció, a másik, hogy miben kell átalakulnia a tréningszakmának. Hogyan lehet fejleszteni az embereket a megváltozott helyzetben? Jelenleg a munkaerőpiacon hiány van, a munkatársakat egyre nehezebb megtartani. A tréningszakma a vállalatvezetőket és HR-eseket abban kívánja segíteni, hogy személyre szabott, perspektivikus fejlesztést tudjanak megvalósítani, ami hozzájárul a munkaerő sikeres megtartásához. Tapasztalataim azt mutatják, hogy az erős, megtartást segítő vállalati kultúra akár 30%-os bérkülönbséget is képes kompenzálni.

A konferencián tíz vezető tréningcég senior szakértői adnak elő a legfrissebb innovációkról, újdonságokról. A rendezvényen több mint 20 előadás lesz, ahol a szektor szakértőin túl vállalati szakemberek is megosztják tapasztalataikat. Külön érdekesség, hogy lesznek pörgős, gyors előadások, amelyek a pecha kucha formában kerülnek bemutatásra.